A gyermekek, mit tanítanak a felnőtteknek?

Anyaként és óvodapedagógusként is tapasztalom, hogy a gyermekekkel való együttlét a személyiségfejlődésemhez nagymértékben hozzájárul. A gyermekek, mit tanítanak nekem? Felhívják  a figyelmemet arra, hogy miben vagyok rugalmatlan, miben kell változnom és fejlődnöm. A gyerkőcök kíváncsisága, aktivitása, kreativitása és tiszta léte, egy olyan dimenzió, amiből a felnőttek sokat meríthetnek és tanulhatnak, ha észreveszik ezeket a lehetőségeket.

Mit tanítanak a saját gyermekeim?

Az én idősebbik gyermekem a türelemre tanít.  Sokszor voltam ideges miatta. Szeretem a dolgokat gyorsan megoldani, hogy máris csinálhassam a következő feladatomat.

Valójában nem miatta voltam ideges, hanem magam miatt, mert én voltam türelmetlen.

Mára megtanultam, hogy sokkal türelmesebbnek kell lennem. El sem tudom képzelni, hogyan lehetnék nyugodt óvó néni türelem nélkül.

Amikor együtt vagyunk én folyton pörgök, ő pedig rendkívül nyugodt. Talán lehet, hogy a két véglet vagyunk, de mellette én is lelassulok nyugodtabbá válok. Érzem, hogy jót tesz nekem.

Fiatalabb gyermekem, olyan pörgős mint én. Rendkívül agilis, szorgalmas, segítőkész teremtés. Tőle is rengeteget tanulok! Velünk történt az alábbi eset.

Az egyik téli időszak idején beteg voltam és az ágyban pihentem, hogy minél előbb meggyógyuljak. Felső légúti tüneteim voltak, rossz volt a közérzetem. Ő kamaszkorú volt,  15-16 éves lehetett. Egyszer csak nyílt az ajtó és váratlanul bejött az én Drágaságom, egy tányér forró húslevessel. Nekem főzte, hogy meggyógyuljak!  A meglepődéstől és meghatódottságtól szólni sem tudtam. Könnybe lábadt szemmel köszöntem meg.

A leveshez az alábbi megjegyzést fűzte:

– “Anya, amikor én  voltam beteg, te is mindig hoztál nekem gyógyító húslevest!”

Az a húsleves, – minden tekintetben – életem egyik legfinomabb húslevese volt és egyben ajándék az élettől, egy olyan kegyes pillanat formájában, amelyért érdemes élni. Hosszú évek óta nem volt semmilyen segítségem akkoriban. Megélni azt, hogy engem szolgál ki valaki, aki nekem főz húslevest, rendkívül felemelő érzés volt. Különlegessé tette, hogy ezt a gyermekemtől kaptam, aki még kamasz volt csupán.

Ő és testvére is, precizitásra tanítanak, amelyet édesapjuktól örököltek! Csak tökéletesen, szépen elvégzett munka kerül ki a kezük alól.

A gyermekek, mit tanítanak, akik az ovis csoportomba járnak?

Az óvodai munkám során is,  gyermekek között élem az életem. Folyamatosan tanulok tőlük is.

Tanulok a jelenben lenni. Amikor velük vagyok, nem járkálnak a gondolataim a múltban és nem rágódom a jövőn. Csak a jelen pillanat létezik, a velük való lét. Folyamatosan jelenben lenni, egy másfajta minőség. Ahogy Eckhart Tolle tanítja:

“Az élet és a jelen pillanat egymás szinonimái; minden, amid van, vagy amit megtapasztalsz, az most van.”

A gyermekek tiszta, őszinte, kíváncsi természete, magával ragadja az embert. Legyünk igazak és tiszták! A tanulás legnagyobb motivációját a kíváncsiságot se felejtsük el! Lényükkel tanítják a szeretetet, ragaszkodást. A gyerekek visszajelzéseiből tudhatjuk, hogy miben kell még fejlődnünk, nem csak ők a hibásak, ha probléma adódik.

Tükrök, amelyeket a gyermekek tartanak elénk:

• Nem szófogadó, hisztis? – lehet, hogy nem voltam elég következetes.
• Visszabeszél és udvariatlan? – talán nem tanítottam meg kellőképpen a tiszteletre.
• Nem bánik szépen a környezetével? – nem mutattam meg a természet szépségeinek szeretetét és megóvását.
• Nem önálló? – nem neveltem önállóságra, mindent én csinálok meg helyette.
• Nincs önbizalma? – talán keveset biztattam, dicsértem. Nem tanítottam meg, hogy higgyen magában és legyen kitartó.
• Nem becsüli meg a munkánkat? – nem tanítottuk megbecsülésre,  köszönetre és hálára.
• Nem tudja kifejezni az érzéseit? – még nem beszélgettünk elég sokszor vele az érzésekről.
• Agresszív és feszült, sok a konfliktus? – nem teremtem meg a lehetőségét, hogy az összegyűlt energiáit kiadhassa. Nem mutattam mintát, hogyan vezesse le megfelelő módon a dühét.
• Teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik vagy félelmei vannak? – nem teremtettem meg számára a biztonságos, kiszámítható, nyugodt légkört.

Sorolhatnánk a különböző helyzeteket, amiből tudhatjuk, mit kell még csiszolni magunkon és miben kell fejlődnünk. A szülőséget is tanulnunk kell, ez egy folyamat.

Életem egyik legnagyobb kihívása volt fiatal anyaként,  – amikor még nem voltam óvodapedagógus – hogyan figyeljek gyermekeim életkori változásaira és külön-külön folyamatosan igazodjak hozzájuk, az ő igényeik szerint. Ezek mentén fejlesszem a személyiségem és keressek új módszereket, eszközöket a kihívásaim megoldására. Így köteleződtem el az Erőszakmentes Kommunikáció mellett, amelynek eredményeként később megalkottam a Csillagtündér mesésjáték módszert. Ennek segítségével az óvodáskorú gyermekek érzelmi intelligenciáját tudjuk megalapozni.

Egy régi vicces példa jut eszembe a családi életemből, amikor kicsik voltak a gyermekeim és még nem voltam óvó néni.

Idősebbik gyermekem, olyan életkorba lépett, amikor zavarta már, hogy a mindennapi rutinfeladatokat folyamatosan mondom neki. Megkért, hogy ne mondjam esténként, hogy menjen zuhanyozni, ő ezt magától is tudja.

Három nappal később a húgáról kiderült, hogy már három napja nem zuhanyozott.

– “Miért nem?” – kérdeztem tőle! – “Anya, hát nem mondtad!” – hangzott a válasz. Valóban! Neki sem szóltam. Viszont ő két és fél évvel fiatalabb volt, amelyet akkor nem vettem figyelembe!  Jót nevettem magamon!