Alkalmazzuk az érzéseket nevelési eszközként!
A gyermekek nevelése során sokszor adódnak konfliktusok, hiszti, agresszivitás és különböző érzelmi viharok tarkíthatják a mindennapokat. Ezek megoldásához érdemes folyamatosan bővíteni és megújítani a nevelési eszköztárunkat. Saját példán keresztül szeretném alátámasztani, milyen eredménnyel jár, ha használjuk az érzéseket nevelési eszközként. (A történet a Covid idején íródott.)
Óvodapedagógusként aktívan dolgozom egy gyönyörű nagy óvodában. A történet egy öt év körüli kisfiúról szól, aki nem az én csoportomba jár. A mi csoportunk a földszinten, a fiúcska csoportja egy szinttel feljebb található az épületben. Ismerjük egymást, de a helyi adottságok miatt ritkán találkozunk.
Bármikor úgy adódik, hogy mégis találkozunk egymással, mindig kitüntetett figyelmet kapok tőle. Udvariasan és hangosan, örömmel köszön rám. Ilyenkor felkapom a fejem és körbenézek, hogy lássam, ki kiabál nekem. Tegnap távozáskor már sötétedett, amikor a kapuban is hangosan üdvözölt. A sok maszkos ember között is felismert a kijáratnál. Ilyenkor mindig boldogan fogadom a köszönését, örülünk egymásnak. Meg is dicsérem, hogy milyen kedves és udvarias. Megköszönöm, hogy mindig észrevesz. Az édesanyja nem érti, hogy miért van kisfiában ez a nagy ragaszkodás felém, hiszen csak három napot voltam gyermekével a nyáron az összevont csoportos időszakban.
Én viszont pontosan tudom! Ez az amit szeretnék megosztani! Hogyan használjuk az érzéseket nevelési eszközként?
Érdemes kiaknázni az érzelmek kommunikációjában rejlő nevelési lehetőségeket!
A kisfiú, azért kedvelt meg engem és kötődik hozzám, mert olyan tapasztalatot szerzett az együtt töltött három napunk alatt, amely újdonság volt a számára. Másfajta nevelési eszközt alkalmaztam, mint amihez ő eddig hozzá volt szokva. Nemcsak új élmény, hanem örömteli megtapasztalás volt számára, hogy másként láthatta önmagát és másokat. Azt érezhette, hogy ő is fontos! Számít, hogy hogyan gondolkodik és mit érez! Megtapasztalhatta egy egészen más minőségben önmagát. Önismeretre, az érzések megismerésére és ezáltal, önbizalomra tett szert. A rá irányuló másfajta figyelemmel, szeretve érezte magát! Jól érezte, mert én, mint minden óvodapedagógus, nagyon szeretem a gyerekeket. Viszont különösen fontosnak tartom, hogy az érzésekről való beszélgetések kapcsán még mélyebb, szeretetteljes kapcsolatot építsek a gyerkőcökkel. Egy még erősebb bizalmi kapcsolatot és kötődést. Ez egy láthatatlan, de nagyon erős szál, amely összekapcsol minket.
Az érzések megosztásának hímző szála gyönyörű lenyomatot hímez a kapcsolatokba, amely az egymásra figyelésről, elfogadásról, együttérzésről, szeretetről szól.
Fontos megtanítani a gyermekeknek az érzések felismerését, megnevezését, kifejezését vagyis fejleszteni az érzelmi intelligenciájukat.
Hogyan hasznosítsuk az érzések kommunikációját a nevelésben?
Az említett kisfiú, egy erős vezéregyéniség, aki sokszor került konfliktusba társaival. Többször élte meg, hogy “ő a rossz, akivel mindig baj van”.
Máshogyan kezeltük a konfliktusokat, – a három nap alatt – amíg együtt voltunk. Hogyan? Ő és társai is elmondhatták az érzéseiket a problémák feltárása mellett. Nem hibáztatásokra, hanem megoldások keresésére helyeztük a hangsúlyt. Ugyanakkor kimondásra kerültek az érzések, amely segített a gyerekeknek megérteni a kialakult helyzetet és viselkedéseket illetve empatikusabbá válni egymás irányába. Más módon kezeltük a konfliktusokat és így egyre kevesebb problémás helyzet adódott.
A “mókuskerék” megállt. Megváltozott valami. A kisfiúban mindenképpen, mert azóta is boldogan köszön, amikor csak meglát!
Ez az én titkom, amit még az édesanyja sem tud. Használjuk az érzéseket nevelési eszközként!
Ez az eset is rávilágít arra, hogy a gyermekeknek igen is fontos, hogy beszéljünk az érzésekről. Segíti őket eligazodni a társas kapcsolatokban, a konfliktusokban, fejlődik az önismeretük, empátiájuk. Saját tapasztalatom, hogy amikor a Csillagtündér érzelmi intelligencia fejlesztő játékokkal játszanak a gyermekek, élvezettel szívják magukba az új ismereteket. Örülnek, hogy a játékok segítségével végre érthetővé válik az az eddig számukra ismeretlen mozgató erő, amelyről eddig nem tudtak és nem fértek hozzá. Ami nem más, mint az érzelmek és azok működése. A Csillagtündér módszer segítséget nyújt az óvodapedagógusoknak és szülőknek, hogy könnyen megtaníthassák az általuk nevelt gyermekeknek az érzések világát.
Buzdítom a nevelőket, hogy bátran építsük be – a megfelelő módon – az érzelmek kifejezését és megosztását a mindennapok konfliktusainak megoldásába! Hatékonyan segít, ha használjuk az érzéseket nevelési eszközként és a kötődést is erősíti.