Barion Pixel

Karácsonyi készülődés 2020.

Karácsonyi készülődés 2020.

Közeledik a karácsony! Milyen lesz az idei karácsonyunk 2020-ban? Hogyan készüljünk?

Ilyen időszakot még nem éltünk, mint a mostani. Megannyi nehézség, aggodalom és félelem kerít minket hatalmába a karácsonyi készülődés ideje alatt.  Nem tudunk a maszktól, látható módon egymásra mosolyogni. Távolságot kell tartanunk és nem ölelhetjük meg egymást, SZERETETBŐL! Most úgy kell szeretnünk egymást, hogy távolságot tartunk. Ez egy paradox helyzet és teljesen új. Milyen lesz az idei karácsonyunk? Miközben ezen tűnődtem, felidéződött bennem egy régi kép, annak összes érzésével és hangulatával.

Saját történet 2000-ből, éppen 20 évvel ezelőtt történt.

Karácsonyi készülődés időszaka volt akkor is. Fekszem a hóban egy két méteres fenyőfa alatt és fűrészelem a törzsét. Miközben minden erőmmel dolgozom a kis fenyőn, amelyet mi ültettünk a kertünkbe, az összes hó rám hullik a fenyőágakról. Kipirult arcomon azonnal elolvad a hó, már nem lehet tudni, hogy melegem van? havas vagyok? vagy könnyezem?

Egy dolog lebeg a szemem előtt. Karácsonyfát készíteni, bármi áron. Két pici gyermekem bent játszik a szobájában. 83 éves beteg anyósom betegen fekszik az ágyában. Régóta ápolom és tudjuk, hogy már csak napjai vannak hátra. Férjem kimerülten alszik, mert tudja, hogy édesanyja hamarosan elhagy minket. Bennem csak egy cél munkálkodott. Széppé tenni a karácsonyt! Nagyon megfáradt voltam, két kisgyermek mellett jó ideje ápoltam anyósomat.

Egy hónappal korábban influenzás voltam és maszkot viselve, láttam el őt. A házi orvosunk azt mondta, hogy engedjem kórházba, mert elfogja kapni tőlem. De vigyáztam rá, és nem fertőztem meg. Akkor nem gondoltam, hogy húsz év múlva mindenkire és magamra is így kell majd vigyáznom!

Tehát ott feküdtem a hóban. Délután 6 óra lehetett, már besötétedett. A havas kert, a házat díszítő színes fények hangulata, az arcomba hulló hó, a búcsúzás gondolata, a kimerültség érzése és a tenni akarás a szép karácsonyért, mind-mind egyszerre kavargott velem. A szomorúság mellett, béke és nyugalom volt bennem. A lakást már szépen feldíszítettem és teljes elfogadással viszonyultam ahhoz, ami ránk várt. Mindent megtettem, ami tőlem telt.

Szép karácsonya volt gyermekeimnek. Odaadó ápolója voltam anyósomnak, élete utolsó pillanatáig. Támogató, vigasztaló párja voltam férjemnek. Szeretettel és elfogadással tettem a dolgomat.

Miben más a mostani karácsonyi készülődés?

Sok félelem övezi a mindennapokat! Állandó fenyegetettség érzés vesz minket körül. Nincs motiváció, mert minden olyan zűrzavaros. Legszívesebben áttennénk a karácsonyi ünneplést májusra, amikor már túl leszünk ezen a nehéz időszakon! De ezt nem lehet. Most lesz karácsony, a SZERETET ünnepe. Milyen nehéz, hogy nem lehet a szeretetünket, úgy kimutatni, ahogy máskor szoktuk! Ez egy nagy próbatétel!

Mutasd ki a szeretetedet máshogyan! Keressünk új megoldásokat! Eljött a meglepetések ideje!

Hogyan mutathatjuk ki  a szeretetünket más módon?

Apró meglepetésekkel és gesztusokkal tehetjük szebbé egymás napjait! Kreatív ötletekkel és megoldásokkal is kifejezésre tudjuk juttatni a szeretetünket:

  • Mindennapi, kedves üzenetek szeretteinknek. Amit nehéz kimondani szóban, mert nem merünk beszélni az érzésekről, leírni sokkal könnyebb.
  • Családi szerenád szülőknek, nagyszülőknek az ablaka alatt.
  • Ajándékok küldése futárral vagy odacsempészni egymásnak apróságokat, ahova lehet.
  • Családi film (vicces jelenetekkel) készítése és annak elküldése, szeretteinknek.
  • On-line közös vacsora.
  • On-line közös játék, például activity.

Hihetetlen sok jó ötlet fog születni, mert nagyon leleményesek és kreatívak vagyunk!

A szeretet utat talál magának!

Karácsonyi készülődés érzelmileg

Valóban nehezebb most érzelmileg ráhangolódni a karácsonyra. Próbáljunk meg a jelenben élni, az aggodalmakat és félelmeket pedig minél távolabb tartani magunktól! Hogyan? Daniel Goleman: Érzelmi intelligencia c. könyvéből egy kis segítség.

Önmegfigyeléssel. Próbáljuk meg a lehető legkorábban észrevenni, hogy a gondolataink milyen félelmek körül forognak! Milyen aggodalmakkal foglalkozunk a fejünkben, amelyek testi érzeteket is keltenek? Ahogy észrevesszük, azonnal szakítsuk meg, még mielőtt a katasztrófa képe elindítana egy aggódás-szorongás ciklust! Szembe kell szállni az aggasztó gondolatokkal, különben ez az aggodalom spirál unos-untalan visszatér! (1.)

Függetlenül a külső körülményektől, “felöltöztethetjük a szívünket” és készülhetünk a karácsonyra. A belőlünk áradó, legnagyobb szeretettel ajándékozhatjuk meg egymást, amelyre most nagyobb szükségünk van, mint valaha.

Szeretetteljes karácsonyi készülődést és Karácsonyt kívánok Mindenkinek!

 

Forrásjegyzék: (1.)

Daniel, G. (1995). Érzelmi intelligencia. Háttér Kiadó, Budapest