Legyen szerepjáték farsangon és hétköznap is!
A szerepjáték farsangon és hétköznap is szórakoztató és rendkívül fejlesztő. Nemcsak a farsangi időszakban, hanem egész évben fontos, hogy a gyermekek sok szerepjátékot játsszanak! A jelmezek készítése, az előkészületek, a karneváli hangulat, mind-mind fokozza az érzelmi ráhangolódást a farsangi időszakra. A gyermekek imádnak a kedvenc példaképük vagy mesefigurájuk “bőrébe bújni”! A felnőtteknek is mókás szórakozás! Aknázzuk ki a benne rejlő lehetőségeket az alábbiak szerint!
Óvodai csoportunkban kialakított farsangi szokás!
Saját szokást alakítottunk ki az ovis csoportunkban, ahol a szerepjáték farsangon és hétköznap is, fontos része az életünknek. Megosztjuk, hátha más is kedvet kap hozzá! Ennek előzménye saját történetemen alapul.
Saját történet.
Pályamódosítóként lettem óvodapedagógus, így amikor az én gyermekeim jártak óvodába, még szülőként vettem részt az ovis életükben. A farsangi nyílt délelőttökön, én is ott lehettem. Csodás jelmezekbe öltöztek a gyerekek és örömmel mutogatták magukat! A jelmezes felvonulást tánc is követte, majd a finomságok elfogyasztására került sor. Szülőként hiányérzet volt bennem. Nem volt kihasználva és kiaknázva az a sok-sok lehetőség, amely a jelmezbe öltözött gyermekekkel megvalósítható lett volna. Akkor megfogadtam, hogy amikor én óvó néni leszek, – mert már akkor érlelődött bennem a pályaváltás gondolata – másképpen fogom csinálni.
A farsangi szokásunk
A szokás, amelyet óvodapedagógusi pályám kezdetétől fogva alkalmazunk farsangon a csoportunkban a szokásos programokon kívül, nagyon szórakoztató, fejlesztő és kedvelt tevékenység.
A gyermekek jelmezéhez igazítva, kitalálunk egy saját mesetörténetet, amelyet eljátszunk. Spontán alakítjuk a mese fonalát, az egyéni ötletekhez, jelmezekhez és a környezetünk adta lehetőségekhez képest.
Mindig vannak főhőseink, akikkel bonyodalmak történnek és akiket meg kell menteni. Különböző akadályokat kell leküzdeni, amelyekben szerepet kapnak az ügyességi játékok. A mese vége mindig “happy end” és ehhez kötjük a táncos lezárást majd pedig az ünnepi lakomát, beleépítve a történetbe. A mesében szereplő negatív szereplőknek mindig megbocsájtunk, ők megjavulnak és szeretettel befogadjuk őket! Így bennük sem marad rossz érzés!
Ha tetszik a farsangi meseszokásunk, javasoljuk másoknak is! Mi nagyon élvezzük! A fotókból mesekönyv készíthető és később, újra és újra átlapozva elmesélhető, újraélhető. Többször el szoktuk később is mesélni, hiszen ez a mi saját mesénk, saját szereplőkkel és élményekkel!
Szerepjáték nemcsak farsangon.
A szerepjáték farsangon és hétköznap is gazdagítja a gyermekeket és sokoldalúan fejleszti a személyiségüket. A gyermekeknek bármikor, be lehetne öltözni mindenféle ruhákba, ami egy szerepjáték elkezdéséhez jó motiváció.
Az ovikban van ehhez egy kosár vagy bármilyen tároló hely, ahonnan a gyermekek kivehetnek különböző kendőket, kalapokat, ruhaféléket, eszközöket a szerepjátékokhoz. Otthon is érdemes ilyet tartani a többi játék mellett.
A szerepjátékok során a gyermekek, a bennük lévő érzelmeket is gyakorolják kifejezni, így az érzelmi intelligenciájuk és kifejezőképességük is folyamatosan fejlődik.
Rajta hát! A gyermekek életében legyen sok szerepjáték farsangon és hétköznap is!