Mi a szabály? – kérdeztem az ovis gyerkőcöktől!
Óvó néniként helyettesítettem egy kiscsoportban, ahol nem tudtam, hogy melyik játszóhelyen mi a szabály. Kértem a gyerekeket, hogy segítsenek nekem, amíg ott vagyok vendégségben.
Kedvesen fogadtak, bár kicsit félénken. Örömmel avattak be a titkaikba, amikor a csoport szokásairól érdeklődtem. Megmutatták az eszközök helyeit és hívtak magukkal játszani. Játékidőben konfliktus támadt a babakonyhában! Az igazságos megoldás érdekében megkérdeztem, hogy mi a szabály?
– ” Amit szabad azt szabad, amit nem azt nem!” – hangzott a válasz egy 3 éves kislánytól.
Ennél tömörebben nem is lehetett volna megfogalmazni. Olyan természetességgel magyarázta, amelyből egyértelműen kitűnt számomra, hogy ő maximálisan elfogadta és nem kérdőjelezi meg a szabályokat és azok betartását.
Az óvodai szabályok, milyen hatással vannak a gyermekekre?
Az ovis élet során sok szabály segíti a gördülékeny mindennapokat. Az ovis gyerkőcök szülei, talán aggódnak amiatt, hogy hogyan tud csemetéjük alkalmazkodni az oviban?
Az óvodások szép fokozatosan megismerkednek a csoportos szokásokkal, napirenddel a heti renddel, a szabályokkal. Ez mind biztonságot nyújt számukra, mert ismerős és kiszámítható.
A szeretetteljes légkör mellett, a napirend és a szabályok adják a kiszámítható és megnyugtató érzést a gyermeknek, hogy biztonságban van!
Tudja, hogy a felnőttektől – igénye szerint – folyamatos és szeretetteljes segítséget és megerősítést kap a tevékenységei és a társas kapcsolatainak alakulása során. A sok szabály – amelyhez fokozatosan hozzászoknak a gyermekek – beépül és természetessé válik számukra. Nemcsak a fizikai, de a lelki egészség szempontjából is fontosak a szabályok. A biztonság és kiszámíthatóság érzése, a lelki nyugalom két alappillére. Az óvodai szokás- szabályrendszer a gyermekek szükségleteihez és igényeihez van kialakítva.
Otthon is szükségesek az észszerű szabályok, keretek!
Az egészséges életmódot segítő szabályrendszer megkönnyíti a gyermek életét!
Otthon is fontos a család szabályainak megtervezése és következetes betartatása. Egy jól működő családban, a megfelelően kialakított szokások könnyen beépülnek a mindennapokba és természetessé válnak.
A szabályok betartása fejleszti az alkalmazkodó képességet, kudarctűrést, együttműködést is. A konfliktusok nagy része megelőzhető észszerű és életkori sajátosságokat figyelembe vevő szabályrendszer kialakításával. Társasjátékokkal lehet gyakorolni a szabályok betartatását és fokozatosan fejleszteni a gyerkőcök kudarctűrését is.
Alakítsunk ki otthon is jól működő szokás- szabályrendszert, amely megkönnyíti és kiszámíthatóvá teszi a családi életet!