Miért nem merjük vállalni magunkat őszintén?

A félelmeink miatt. Azért nem merjük vállalni magunkat őszintén, mert félünk a következményeitől, amelyek sokfélék lehetnek. Megbánthatunk valakit és elveszthetjük a barátságát,  fájdalmat okozhatunk másoknak vagy változtatnunk kellene valamilyen élethelyzetünkön.

Nem merünk őszintén beszélni magunkról, mert azt gondoljuk, hogy ettől sebezhetővé válunk. Félünk, hogy megváltozik a rólunk kialakult kép. Nem merünk állást foglalni, jobb csendben maradni, nem vállaljuk a kockázatot. Nem akarunk konfliktusba kerülni másokkal, talán még magunkkal sem. Önmagunknak is be kellene vallani, hogy valami nincs rendben. Magunkkal is őszintének kellene lennünk. Van úgy, hogy csak hagyjuk a dolgokat menni a maga módján. Érzésekről is kellene beszélni és azt felvállalni!  Ez aztán végképp nagyon nehéz mindannyiunk számára.

Milyen oka lehet még, hogy nem merjük felvállalni magunkat?

Felelősséget kellene vállalni a következményekért, amelyek nagyon macerásak tudnak lenni. Nem merünk nemet mondani, pedig mindenkinek jogában áll. Félünk, hogy megharagszanak ránk. Az okozhatja a legnagyobb problémát, hogy nem tudjuk, hogyan mondjuk el, ami bennünk van.

• Hogyan mondjuk el úgy, hogy ne bántsunk meg senkit, közben mégis kiállhassunk magunkért?
• Hogyan birkózzunk meg az érzésekkel, amelyek ott tolonganak és forrnak bennünk?
• A rengeteg gondolat és érzéskavalkádban, hogyan tudjunk jól kommunikálni, hogy elérjük a célunkat és ne bántsunk másokat?

Erős érzéseink hatására elveszíthetjük a kontrollt és olyanokat mondunk vagy teszünk, amit később megbánunk. Egy konfliktusban mi is sérülhetünk, mert a megbántás kölcsönössé válhat. Tovább nehezítheti a dolgokat, ha régi sérelmek összegyűjtve, egyszerre kerülnek kimondásra. Mikor és hogyan beszéljünk úgy, hogy mindezt elkerüljük és mégis merjük vállalni magunkat őszintén? Ez okozhatja a legnagyobb nehézséget.

Első lépések, hogy merjük vállalni magunkat őszintén.

Magunkkal is legyünk őszinték, ezután tudunk másokkal is azok lenni. A legnagyobb segítség önmaguk megértéséhez, hogy figyelünk az érzéseinkre.

Amikor észrevesszük, hogy valami negatív érzés mocorog bennünk, próbáljuk megnevezni és tudatosítsuk magunkban, hogy mi ez az érzés. Igazságtalanság, csalódottság, bizalmatlanság, kétségbeesettség?

Gondolkozzunk, hogy mi történt, ami ezt az érzést kiváltotta. Ha megvan az érzés és a kiváltó ok, ez már nagy segítség az elinduláshoz. Tudnunk kell, hogy mi a probléma, amitől valahogyan érezzük magunkat.

Következő lépések, hogy merjük vállalni magunkat őszintén.

Meg kell tanulnunk én közlően beszélni! Ez azt jelenti, hogy a magam szemszögéből mondom el, hogy mi történt velem. Mi történt pontosan? – csak a tényeket mondom el, úgy hogy közben nem bírálom a másikat és nem mondok rá semmilyen jelzőket. Nem fenyegetem, nem szégyenítem meg, nem beszélek csúnyán, nem sértegetem, nem üvöltök, stb. Ezen módok elkerülésével a másik fél nem érzi fenyegetve magát és nem kezd el azonnal védekezni, ahelyett hogy őszintén beszélgetnénk egymással.

Amikor én közlően beszélek, elmondom hogy mi történt pontosan és azt is, hogy ez milyen érzést váltott ki bennem. Például: Amikor nem kaptam fizetésemelést, csalódottságot éreztem. Amikor elkezdtél kiabálni, félelmet éreztem. Amikor elmentél és ott maradtam egyedül, elkeseredtem.

Tehát érthetően kifejezem, hogy velem mi történt és ezután én mit éreztem, anélkül, hogy a másikat kritizálnám.

Talán a legnehezebb az érzéseinkről beszélni, mert nem így szocializálódtunk.

• Hogyan várhatjuk el a másik embertől, hogy megértsen minket, ha nem mondjuk el, hogyan érezzük magunkat?
• Hogyan tudjon fejlődni a másik fél, ha nem tudja, hogy milyen érzéseket okoz a viselkedésével?

Muszáj visszajelzést adnunk, ha azt szeretnénk, hogy együtt tudjon érezni velünk! Attól való félelmünkben, hogy valaki megharagszik, elvesszük tőle a lehetőséget, hogy empátiát tanuljon és javíthasson a viselkedésén. Így kapcsolataiban kamatoztatni tudná a jó irányú változását. Egymástól vesszük el a lehetőséget, hogy segítsük egymást érzékenyíteni, hogy sokkal együtt érzőbbek és elfogadóbbak lehessünk. Az érzéseink kommunikációja által sokkal jobban tudunk kötődni a másik emberhez. Egymást segítjük ahhoz, hogy merjünk őszinték lenni.

Konfliktusokban is fontos, hogy merjük vállalni magunkat őszintén.

Egy konfliktusban muszáj őszintének lenni, ha meg akarjuk oldani végérvényesen. Tudnunk kell, hogy mit érzünk és miért! Ezt kellene én közlően elmondani. Kérhetjük a másik féltől is, hogy csak a tényekre szorítkozzon, ő se ítélkezzen és ne bíráljon. Ne sértegessük egymást! Fogalmazzuk meg, hogy mit szeretnénk a konfliktus megoldásához! Kölcsönösen hallgassuk meg egymást! Kérdezzük meg egymástól, hogy kinek mire van szüksége! Az erőszakmentes kommunikáció (EMK) módszer, nagyon jó segítség ennek megtanulásához!

Bátran merjük vállalni magunkat és őszintén!

Legyünk bátrak! Figyeljünk az érzéseinkre és merjük is kimondani. Hihetetlenül felszabadító érzés! Lelki egészség szempontjából is rendkívül fontos. A konfliktusok nagy része megelőzhető érzelmi kommunikációval és jót tesz az önbecsülésnek és önbizalomnak is. Gyakoroljuk és tanítsuk meg a gyerekeknek is.

Fejlesszük közösen az érzelmi intelligencia szintünket. Ez nagymértékben hozzásegít, hogy boldogabbak legyünk és merjük vállalni magunkat őszintén!

Forrásjegyzék:

Rosenberg, Marshall B. 2001. A szavak ablakok vagy falak – erőszakmentes kommunikáció. Budapest.