Barion Pixel

Csillagtündér látogatása a Hétszín Tagóvodában

Csillagtündér látogatása a Hétszín Tagóvodában

Csillagtündér látogatása a Hétszín Tagóvodában

Óvodapedagógusként törekszem arra, hogy a csoportomba, illetve az óvodánkba járó gyermekeknek biztonságot, nyugalmat adó környezetet teremtsek, melyben megnyílhatnak, megfelelő figyelmet kaphatnak és egyéni igényeik is előtérbe kerülhetnek. Úgy vélem a szeretetteljes és természetesen bizalomra épülő kapcsolat segíti a kommunikáció kialakulását/alakulását felnőtt és gyermek között egyaránt.

Munkám során többször tapasztaltam milyen nehéz feladat a gyermekek számára megfogalmazni azt, hogy tulajdonképp mit is éreznek. Ha belegondolok, ez még felnőttként sem olyan könnyű!

Ezért úgy gondoltam keresek egy olyan módszert, amely játékos, és a gyermekek képzeletvilágához közelálló módon oldja ezt a nehézséget.

Így találtam rá „Csillagtündérre”

A Csillagtündér módszer bevezetése

Vegyes csoportban dolgozom, jól át kellett gondolnom, mikor és milyen módon találkoznak majd először vele a gyerekek.

Igyekeztem körültekintően, a tanácsoknak megfelelően alkalmazni, de hamar rájöttem, mi lassabban fogunk haladni a tervezettnél.

Egy-egy érzelemnél hosszabban időztünk, mert nagyon sok saját élményből fakadó örömet, szomorúságot, és egyéb érzelmet osztottak meg velem a csoportom tagjai. Még a kisebbek is bekapcsolódtak, hisz a nagyobbak történetei alapján nekik is eszükbe jutottak a velük történtek.

Tapasztalatok, eredmények

Az idő haladtával bővültek az érzelmekről alkotott ismeretek, elképzelések. Jó volt látni, hogy egy-egy vita kapcsán bevillan Tündérkénk, el merik mondani, és meg tudják fogalmazni, hogy miért dühösek, megbántottak, vagy épp nagyon örülnek valaminek. Szókincsük a játék, a beszélgetés, a mesék révén sokat bővült, választékosabbá vált.

A szociális nehézségekkel küzdő gyermekek számára nagy segítséget jelentett beilleszkedésük során, hogy Ők is és Mi is megérthettük cselekedeteik okát. Így reakcióink is megfelelővé válhattak.

Nagyon érdekes, de egyben szomorú is volt számomra, hogy milyen sok félelmük van, és mennyire nem vesszük ezeket idejében észre. A puhánykát kézbe fogva bátrabbakká váltak, és ki merték mondani, mi az, ami olyan nagyon megijeszti Őket. Szívszorító történetek hangzottak el.

Egy kisfiú arról számolt be, hogy a sötétség az „ellensége”, de az anyukája mindig lekapcsolja a villanyt este, hiába kéri, hogy ne tegye. Az egyik kislány pedig attól ijedt meg, hogy egyszer majd felnőtt lesz, és nem fog tudni megfelelni majd az elvárásoknak. Nem is akar felnőtté válni. Mindkét esetben beszéltem a szülőkkel, akik a félelem oldása érdekében megtehették a szükséges lépéseket.

Elgondolkodtató volt az a tény is, hogy örömeikről sokkal nehezebben meséltek, mint bármilyen más érzelmükről. Több beszélgetés után döbbentem rá, hogy amit Ők örömnek vélnek az nem is mindig az. Az igazi örömet melyet a család, a barátok jelentenek számukra, eleinte nem tudták szóban kifejezni. Később a játék segítségével egyszerűen megtanulták elmondani. Ilyenkor ragyogott a szemük, mosolyogtak.

Természetesen ez egy folyamat volt, nem ment egyik napról a másikra, sőt gyermekenként is változó volt. A tartózkodóbban viselkedők számára hosszabb időre volt szükség, de annál nagyobb örömmel fogadtam amikor végre megnyíltak.

A gyermekek új ismereteik birtokában jobban eligazodnak az érzelmek világában, érthetőbbé vált a kommunikáció, közösségünk erősödött. Év végén képesek voltunk elengedni az iskolába menőket és várni az újonnan érkezőket.

Krobothné Karcos Andrea

a Sárga csoport óvónénije